Az Asservo Fontanum Egyesület a vendéglátóiparban dolgozni kívánó személyeknek tartott ismét szakmai képzést. A térségben működő vendéglátóipari egységek az ide látogatók megnövekedett igényei miatt egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a személyzetük képzési szintjére.
A program 2023. júniusban, valamint októberben két-két alkalommal került megrendezésre. A képzés során a résztvevők elméleti ismereteket szereztek az éttermi szolgáltatások, ételek elkészítése és vendégkiszolgálás terén, továbbá lehetőséget kaptak a gyakorlati készségeik fejlesztésére, ahol valós vendégekkel is dolgoztak.
Az előadók között olyan elismert vendéglátás-szakértők voltak, akik szakmai tapasztalataikkal gazdagították a résztvevők tudását. Emellett a tapasztaltabbak jó gyakorlatokat oszthattak meg egymással, illetve teret engedtek a kapcsolatépítésre is.
Az Asservo Fontanum Egyesület a programmal szeretett volna hozzájárulni a helyi turizmus fejlődéséhez és a vendéglátóipari szolgáltatások minőségének javításához, ami hosszú távon fenntartható fejlődést eredményez.
A szervezet a projektet a Nemzeti Együttműködési Alap keretein belül, a Miniszterelnökség, valamint a BGA támogatásából valsította meg.